szeptember

Tátra. kék lagúna <3

a szeptemberi napsütéses vasárnapok mindig elszomorítják. az jut eszébe olyankor hogy ha még nyár lenne mi minden jót lehetne csinálni és nem kellene a hétfővel törődni... járkálhatna a kongó termekben és fekhetne a székek alatt míg a lépcsőfeljáró ablakából ferdén esne rá a napfény. játszhatna azokkal akiket szeret... valahogy mindig félreismerték. az igaz hogy csendes volt és nehezen nyílt meg, de nagyon tudott szeretni. ez az egy volt amit igazán tudott. és kétségbe volt esve, félt attól hogy nem tudja kimutatni ezt a szeretet. félt attól hogy nem veszik észre és idő előtt elmennek azok a csodás emberek akik az értelmet adták az életének. pár röpke boldog órát a hétvégéből amitől aztán szárnyalt egész héten...

"A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek."

 pedig úgy vártam rá Papa... még egy hét olyan hosszú idő... nem lehetne előbb? csak egy picivel...

szép volt azért a hétvége. (nélkületek...)  a pénteki koncert és utána Melindáéknál aludni. majd szombaton ifi után lekésni a buszt és ismét Melindáéknál aludni. :) most meg fészbuk beszélgetés. 


"Feladtad méltó nagy neved, feláldoztad az életed..."