ha a ki mint veti ágyát igaz akkor én síkos utakat vetek és csúszok lefelé megállás nélkül és ütközéskor sikít a test és saját hangomra ébredek és felkelek és zihálva kereslek és nem vagy. én sem vagyok. nem is fájt igazán csúszok újból és félek és csattanok és kilök az ágy és mezítláb kereslek a függöny mögött ahová olyan sokszor bújtál de nem vagy. én sem vagyok. a következő körnél már nem remeg a láb és siklok és várom a végén az apró darabokra szakadást mert már nem kereslek és nem tudom vagy-e. de én újra létezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése