"Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor
felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük
játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend
és rendszer volt mindenben. Két ember nem találkozhat egy nappal sem
előbb, csak mikor megértek e találkozásra. Megértek: nem éppen
hajlamaikkal, vagy szeszélyeikkel, hanem belülről. Valamilyen
kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint. Ahogy az égitestek
találkoznak a végtelen térben és időben hajszálnyi pontossággal,
ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a
tér végtelenségei között. Nem hiszek véletlen találkozásokban."
♥
nagyon szerettem. a könyvet. de most már a filmet is láttam. és az is elragadó.
a könyvet már rég olvastam és most annyira tisztán láttam az egészet. a nő szerelmét. a nő szerepét. hogy miért dönt úgy a végén ahogy dönt Eszter. azért meg kell hagyni a jó öreg Márai értett a kapcsolatok, érzések bonyolult szövevényéhez. (:
jövő héten ha lesz időm 'A gyertyák csonkig égnek'et akarom megnézni.
addig is tanulás és vizsgák. (és szédülés -.-')
tegnap reptér végében leszálló pálya mellett néztük az érkező gépeket. ma pedig ki akarunk menni a reptérre sznoboskodni, kávét szürcsölgetni. reméljük összejön. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése