feladni mindent és abban bízni hogy lesz aki felkarolja életed, és nem enged megállni, leülni és ottmaradni az árokszélen. valahol a porban és alkonyati madárszóban, miközben legurul a nap a domboldalról és fényében fürdik a szőlősor. jó lenne most csak ledőlni a fűbe és nem törődni a holnappal. nem szeretni többet és nem remélni, és nem félni attól, kinek kellesz még és kinek nem kellesz mert már megszokta arcod hangod és mosolyod. érezni azt hogy egyre hűvösebb a levegő és lélegzet visszafojtva figyelni ahogy egy szerelmes őzpár suhan el a kukorica szárak között alig pár lépésnyire a fűben megbúvó testedtől. majd felkelni és hazaballagni mert feladni nem éri meg.
nyár volt. szép volt. ilyen volt. talán még szebb és igazabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése