Mi is a szerelem? Csupán a szeretett lényre gondolni a nap minden órájában? Valami több kell hogy legyen. Nem elégszem meg ennyivel. Olyannak kell lennie, hogy a vele töltött percek mély nyomot hagyjanak bennem. Egy olyan ember kell akinek el tudom mondani azokat is amiket senki másnak, nem félve attól, hogy bolondnak tart. S akivel az is tartalmas időtöltésnek számít, hogy egymás tekintetébe mélyedünk. Akinek a szeme egy villanása is vágyat tud bennem ébreszteni. Akiért mindent megtennél, hogy megvigasztald ha szomorú. Annyira közhelyek. De hát ez az élet és ez a szerelem. Ami általában sosem boldog. Akkor is rossz ha nincs senki, de az se jó ha van, mert csak a gond van.
Néha jön bennem a vádlás, hogy feladtam, nem harcoltam érte, eldobtam mert nem voltam képes inkább tenni valamit. Nem próbálkoztam megértetni vele magamat. Vagyis inkább azt látom, érzem hogy nem próbáltam megérteni őt soha. De ez sem igaz így. Próbáltam, de a saját oldalamról néztem mindent és ily módon sohasem lehet megérteni a másikat. Ahhoz előbb le kell tennem az én látásmódomat, kilépni a saját világomból és aztán belelépni az övébe. Talán ez az amit nem tettem és mostanában eszmélek rá, hogy csak a saját igazamat szajkóztam végig. Nem vettem tudomást arról, hogy az emberi igazság relatív. Úgy néztem minden helyzetre, hogy csak nekem lehet igazam. Ennyire elvakult lettem volna a saját véleményemmel kapcsolatban?
Andi annyit mondott, hogy kapcsoljam ki a 'vinyót', ne gondolkozzak, ne pörgessem az agyam... Mondani könnyű, de igaza van. És azt is mondta, hogy olyan vagyok mint egy marék gesztenye szétszórva a földön... De azt is mondta, hogy nem mondja hogy szedjem össze magam. (:
Arról is beszéltünk D-vel, hogy tanítani kellene a keresztény fiatalokat, hogy mit jelent ismerkedni. Hogy ne essünk olyan végletekbe, hogy 1 hónap ismeretség után belemegyünk egy kapcsolatba szinte ismeretlenül és feszegetjük a testi határokat, de ne is legyünk szatyorkeresztények akik nem merik kimutatni az érzéseiket és játszák, hogy 'csak barátként tekintek rád és nincsenek vágyaim', vagy fél év ismeretség után összeházasodnak tizenévesen mert annyira nem bírnak magukkal és 5 év múlva válnak azzal az indokkal, hogy nem illettünk össze. Néha úgy érzem túl bonyolult az élet attól, hogy keresztény vagyok. Hatalmas felelősség. Vagy csak rosszul élem meg azt a szabadságot amire Isten elhívott? Talán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése