A türelem rózsát terem, néha pipacsot.

Az elmúlt hetekben a türelemről tanított\tanít Isten. Úgy kezdődött az egész, hogy a metrón utaztam könyvtárba menet és ízlelgettem ezt a szót, hogy türelem. Valami folytán eddig az én szótáramban csak Isten és mások felé való türelemként szerepelt. És ahogy így gondolkoztam belém hasított az a mondat mintegy felismerésként, hogy 'légy türelmes magadhoz'. Egy hétre rá haza bírtam menni istentiszteletre, de úgy, hogy reggel sokáig vacilláltam az ágyban, hogy menjek-e. Végül jól döntöttem. A prédikáció utolsó mondatai valahogy így hangzottak: "Legyél türelemmel önmagadhoz! Isten nem fenyeget, nem vádol. Lehet hibázni!" Az elmúlt hónapjaim nagy harca volt, hogy leküzdjem a hibázástól való félelmet. Nem sikerült még teljesen. Sőt... De Isten azt üzeni, hogy legyek türelemmel magamhoz. Egyik kedvenc nyári virágom a pipacs. Szeretem leszakítani a még ki nem nyílt gubókat és én magam kibontani gyermeki kíváncsisággal, hogy vajon milyen színű lesz a benn rejtőző virág. Aztán jön a csalódás, amikor fehér vagy halvány rózsaszín szirmok bukkannak elő a piros helyett gyűrötten és kókadtan. Isten terve azonban az, hogy ott benn a burokban, a védettségben fejlődjön ki a virág és váljon azzá amivé válnia kell egy napon. Feladatának tudatában maga a gubó is szép. Minden egyes szakasznak meg van a maga szépsége és célja. Ne akard megelőzni Istent, ne akarj átugrani bizonyos haszontalannak tűnő, fáradtságos szakaszokat az életedben, ne akarj mindent tudni már most. Csak éld meg teljesen azt amiben vagy, arra gondolva, hogy mindennek célja van. Élvezd a felkészítés idejét!