"A csókját is a felejteni valók sorába tettem.
Így történt, hogy nem ismertem fel Sanyika szerelmét.
Az is lehet, hogy nem volt mit felismernem. Villanó pillanatok. Tény, hogy emlegette. Komoly volt? Nem tudom. Vagy talán sok mindenkivel volt így? Eszembe jut, hogy írja Sanyika, emlékezetből idézem:
Ezer sugár találkozik az űrben
s a katlan mélyében ezer varázs
s ezer meg ezer búzaszem a csűrben.
Csak a sorsok közt nincs találkozás.
De számomra lehetetlen volt Sanyikával a találkozás. Én a költészetét szerettem benne. Számomra sohasem volt valóságos emberi lény, nem úgy tekintettem rá, mint egy férfira.
Sokat tűnődtem rajta. Mintha ő lett volna az a manó, akit megfognak egy szőrcsipesszel. Igen ám, csak hogy ez a manó hatalmas szellemiség volt. Ezt a szellemiséget szerettem, a verseit és a gyermekességét. De mindezt úgy, mint egy látványt, úgy, mint az életnek egy játékát. Ámulva néztem." (Polcz Alaine: Visszaemlékezés-Weöres Sándorra)
Egy emlékezetes beszélgetés margójára a kedvenc könyvemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése