gyalog minden közelebb

Gyalogolok a körúton, a fagyban, nagy táskákkal. A nyugatitól egészen az iskoláig. Nem telik egy órába sem. Nem akarok jegyre költeni, mert be akarok ülni a művészbe megnézni egy filmet még a héten, de ma már nincs rá időm. A könnyeim Cegléd óta folyamatosan peregnek. Hét villamosmegálló gyalog. S közben magamban nevetek, hogy két hete másfél óra alatt bejártam Szegedet, az egész kis porfészket. Álltam az árkádok alatt, egyik lábamról a másikra helyezve a súlyt, vártam Fannit. Forró könnycseppek tolultak a szemem sarkába a rohadt szalmabálák látványa miatt az aradin, és féltem, nehogy összefussunk. Kerengtem a városban és tudtam, hol vagy. El is játszottam a gondolattal, hogy bemegyek adás közben, beülök mögéd, és nézlek az üveg mögül. Előre nevettem magamban a zavarodon, és az értetlen tekinteteden, azon, hogy belesülsz a mondatba. Pedig csak látni szerettelek volna és utána kisurranni, mintha ott sem lettem volna. Inkább elkerültem az egyetemet. Nem tudtam volna mit mondani.  Nincs már mit mondanunk egymásnak.
A nyáron is bejártam gyalog a várost. Azért sántítottam egész augusztusban, mert meghúztam egy izmot a combomban. Miattad. Nem is voltál akkor még ott, de nekem látnom kellett, mert te voltál a város egy kissé. Szereted és ezért szeretni akartam én is. Meg is fáztam, mert nem volt nálam pulcsi, és hűvös lett a délután. Most a kesztyűm nem találom. Biztos valamelyik táska alján lehet. Megfagytak az ujjaim, és a kabátomat sem bírom összegombolni. Leszidnál, ha látnál. Pedig nem szeretem, amikor atyáskodsz. Te vagy az első olyan férfi az életemben, akiben nem az apát kerestem, és aki nem hasonlítottál rá egy cseppet sem. Ezért is álltam ellene makacsul minden olyan törekvésednek, amivel vigyázni akartál rám. Nem szerettem, hogy sajnáltál. Olyankor dühös voltam, mert én egyenrangú akartam lenni veled. Nem apának akartalak. Most már jó lennél bárminek. De csak a könnyeim potyognak, miközben sétálok a körúton és hiányzol.