"A valóság egyetlen pillanata, impulzusa, mozzanata sokkal sűrűbb, hevesebb, káprázatosabb, semhogy bármivel is mérhető volna...
... a remekmű a létezésnek ebből a sértetlen (...) alaprétegéből ragad meg és ad át mindig valamit, abból a nevenincs teljességből, amit tényleg átéltünk. Valamit, ami felfedezés és mégis ősi-ismerős. Ráismerünk, mint tulajdonunkra. S ahogy mondják: segít élni. Nem úgy, hogy gyakorlati vagy elméleti jó tanácsokat ad, vagy erkölcsi útbaigazítást; még kevésbé úgy, hogy eltereli figyelmünket a valóságról (...) vagy éppenséggel álomvilágba ringat, mint a rossz irodalom. (...) a durván leegyszerűsített látszatvalóságból segít visszatalálni a saját életünkbe, a mindennapjaink eredeti teljességébe (...), és kiegyenesíti a derekunkat: létre hív a szívünkben egy olyan helyet, amely addig nem létezett, ez a feladata...
Az író (...) lehetőleg ne szóljon bele személyesen a műve végső mondanivalójába. -Ne mondd a mondhatatlant, mondd a nehezen mondhatót.-, tanácsolja Nemes Nagy Ágnes. A mondhatatlan aztán majd vagy elmondja magát, vagy nem. Értelmünkkel úgysem tudjuk megragadni.
De akár az Ószövetség kőtábláira is hivatkozhatnék: -Ne csinálj magadnak faragott képeket és semmi hasonlatosságot azoknak formájára, melyek ott fenn az égben vannak.-
Vagyis: a rendelkezésünkre álló eszközökkel ne akarjuk egyenesen a lényeget, Istent, a sarkigazságokat megérteni, kifaragni, mert törvényszerűen elérhetetlenek, hamis lesz minden ábrázolásuk; faragni csak idegen isteneket lehet.
Ha pedig nincsen benne művemben (...) anyám, az égbolt, Jézus, akkor semmi sincs benne. Nem néven nevezve kell jelen lenniük, hanem valóságosan. Ha Ő nem áradt bele a mégoly profán, világi jelentésmozzanatokból összerakott művembe - ha másként nem, hát mint szomjúság, halhatatlan vágy, a szarvas kívánkozása a szép hűvös patakra-, akkor nem is hoztunk létre semmit."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése