József Attila: Az árnyékok....
Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.
Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.
Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre bennem.
a jég hátán hangsebességgel rohanó rianás borzolja az idegeket és a vadludak hófehér éjszakai sírása, ahogy alacsonyan húznak a tó felett
elhagytak a szavak
úgy várom, hogy hunyjon ki az utcai lámpa fénye végre már. kérlek, hadd lehessen egy nyugodt éjszakám. könyörgök. s tejködbe burkolózik a fénygömb. de ez sem segít
vessző került pont oda, ahol a pont volt korábban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése