one night to be confused*

jose gonzalez szerelem ma estére :)


"Úgyhogy idővel amellett, hogy beleszerettem, felelősséget is éreztem érte, minden ellenszenves tettét kritizáltam, és az olyan személyeket, akik véleményem szerint semmilyen pozitív hatást nem gyakorolhatnak rá. Imádtam a gátlásait, félelmeit, koromfekete éjszakákon magamhoz szorítani, mikor felriadt beteges rémálmaiból, az illatát, a bőrét, szolid és kiforrott nőiességét, igazságérzetét és odaadását, mindazt, ami őt jelentette nekem, de utáltam mindent, ami az emberek között infantilis jókedvebe csomagolva a szórakozást jelentette neki.(...)Két vagy három hét után azonban arra jutottam, hogy véget vetek a kapcsolatnak, de azt már akkor tudtam, hogy ez csak szimbolikus lehet, hiszen annyira egy rugóra járt az agyunk, hogy nem bírtam nélküle sokáig. Akkor este, miután közöltem vele, úgy búcsúztunk, hogy hosszasan szorítottam magamhoz, miután elkísértem pár sarkon az éjszakai buszhoz. Útravalónak egy mandarint ajándékoztam neki. Másnap teljesen ki voltam kapcsolva, úgy, ahogyan az ember akkor, ha nem gondol semmire, csak érzésekkel csatázik, kint voltam a völgyben, és mikor visszajöttem, elkövettem a hibát, nem voltam elég erős, hogy belássam, valamit valamiért, és már hívtam is Florisse-t. (...) A következő turnusnak pedig decemberben lett vége, akkor már magabiztosabban álltam a döntés meghozatala előtt, két mandarint adtam, és nem kísértem sehova. Ám a szűnni nem akaró felelősségérzet nyomasztó terhe alatt az iskolában továbbra is foglalkoztam vele, minden lépését figyeltem, gonosznak tűnő módon pedig én csak azt akartam, hogy Florisse olyan legyen, amilyennek a benne rejlő lehetőségekkel és emberséggel elképzeltem. Ez volt a hiba, az egész kapcsolat csakis azért húzódott el olyan sokáig, mert kizárólagos figyelmemmel ajándékoztam meg valakit, és mert azt gondoltam, hogy nekem kell vigyázni és nevelni azt a nőt akihez tulajdonképpen nincs túl sok közöm. És mivel nem engedtem soha közel senkit, luxusnak éreztem kiengedni a karjaim közül. Számára pedig nem létezett senki más, képes volt türelmesen várni, megjátszani magát, ha kellett. Velem volt minden pillanatban. Egyszerre tekintettem szerelmemnek, barátomnak, kis húgomnak, okosnak és butának, figyelmesnek és álságosnak. Nem tudtam dűlőre jutni vele, leginkább azért, mert lélekben ugyan társak voltunk, de szellemben már annyira nem."

Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás c. könyvéből a fenti idézet. hogy miért? mert tetszett a könyv. néhol kissé nehezen olvasható, de életszagú, sok helyen könnyekig megnevettető. hangosan olvastam fel öcsémnek a hétvégén, úgy hogy anyu is bele-bele hallgatott és nevetett velünk.
és hogy miért ez az idézet? mert ráismertem benne volt kapcsolataim egyvelegére. némely sort olvasva magamat láttam és bizonyos döntéseimet, máshol meg egy bizonyos illető szavait hallottam visszacsendülni a múltból. és hát a huzavona... igen...